Vezetéstechnika
Vissza a főoldalara

A vezetéstechnika alapjai. vezetéstechnikai tréning különböző szinteken.

A képzésről

A vezetéstechnikai tréning keretein belül fejlesztheti ügyességét, tudását. A vezetéstechnika fejlesztésére mindenkinek folyamatos gyakorlásra van szüksége, hogy biztonságosan használja a járművét.

A vezetéstechnikai képzés alapvető célja a két keréken közlekedők számára a biztonságos járműkezelés elsajátítása. Ahhoz azonban, hogy biztonságosan közlekedj az úton, sajnos nem elég magadban bízni. A közlekedés más szereplői is hibázhatnak, bármikor pillanatok leforgása alatt olyan veszélyhelyzet keletkezhet, amit ha kezdő vagy, nem hogy elkerülni nem tudsz, talán időben fel sem ismersz! Az ilyen helyzetekből sajnos általában a motorosok húzzák a rövidebbet – próbáld csak egy személygépkocsi vezetőjének túlélési esélyeit összehasonlítani a Tiéddel…

A képzéssel szeretnénk segíteni abban, hogy a rutintalanságból eredő balesetek száma csökkenjen, és hogy egy kezdő is el tudja sajátítani azokat a technikákat, melyekkel a motort hirtelen fellépő veszélyhelyzetben is biztonsággal uralni tudja.

A jelentkezés feltétele, hogy legyen érvényes jogosítványod motorra, a bemutatott technikákhoz szükségesek ugyanis az alapvető járműkezelési ismeretek, és nem árt, ha némi rutinnal is rendelkezel a gyakorlatok kivitelezéséhez.

Ne felejtsd el, hogy egyetlen tréning alkalmával nem válsz profi motorossá! Mi megtanítjuk a fizikai törvényszerűségeken alapuló fogásokat, ám használni, gyakorolni azokat Neked kell!

A tréning felépítése

Minimális elméleti rész után gyakorlati feladatok elsajátítása.

Elmélet:

veszélyhelyzetek elemzése, helyes testtartás, megfelelő ruházat, gyakorlati feladatok ismertetése

Gyakorlat:

  • egyenes szlalom
  • eltolt szlalom
  • fékezési technikák
  • elkerülési, kitérési feladatok
  • kanyarodási technikák
  • stb…
Vezetéstechnika tanfolyam árak

Az egynapos képzés ára 15.000Ft/fő.

Aktuális hírek
Ajándékkártya

Ajándékozz jogosítványt névreszóló ajándékkártya formájában, névnapra, születésnapra, bármely alkalomra. Az ajándékkártya az iskolánkban váltható be a vásárlástól számított 6 hónapon belül. A kártya készítése ingyenes! Megrendeléshez hívja telefonszámunkat 06-70 77-33-511

Műszaki oktatás

Műszaki oktatásunk segítségével felkészítünk a műszaki vizsgára, itt megtanulhatod mindazt amire szükséged lehet.

Tovább
Vezetéstechnikai tréning

A vezetéstechnikai tréning keretein belül fejlesztheti ügyességét, tudását. A vezetéstechnika fejlesztésére mindenkinek folyamatos gyakorlásra van szüksége, hogy biztonságosan használja a járművét.

Tovább
Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj iskolánk újdonságairól.

Feliratkozás
Partnereink